Hát,meglehetősen nehezíti a rendszerességgel kapcsolatos terveimet,hogy kb hetente kétszer úgy egyórára vagyok gépközelben,így a mindennapos írás eléggé kilőve. Kézzel írni meg simán lusta vagyok(meg rettegek,hogy valaki esetleg megtalálja/rajtakap és akkor magyarázkodni kell,és blablabla..-.-)Nehéz másokkal együtt lakni.Főleg ha nem nagyon szereted a társaságot. Tehát most megpróbálok összeszedni pár dolgot ami történt mióta nem írtam.(ami már nem is tudom mikor volt)

Könyv terén,ismét a Burkot olvasom,és az Evernight-ot is.Mivel szeretek kint lenni a jó időben,kint marad a könyv formátumú,bent pedig a pdf.

Öhm, tulajdonképpen már elkezdtek nagyon durván összefolyni a napok, basszus már eltelt egy teljes hét!OO *szkiba!*

K. megemlítette még a színházteremben utolsó nap, hogy ő nem hall jól a sötétben…XD

Én pedig összehoztam a “Szikkadt töcskenyájak” kifejezést..

Jahm, hétfőn voltam futni(igen azóta is mindennap elhatározom, hogy ma is megyek.Kedden még anyát is sikerült elcsalnom és ahogy kiléptünk az ajtón elkezdett szakadni.. Így az esőben való futás helyett…esőben tollasoztunk..:D A héten minden este tollasoztunk,ennek eredményeként 7 darab tollaslabda üdül az ereszcsatornában..)Azt hiszem ma tényleg elmegyek futni.

Szólj hozzá